Különleges történelemórán, két kedves vendégünkkel emlékeztünk együtt iskolánk névadójára. Péntek László, a Körösfői Rákóczi Kultúregylet elnöke „Akiket Kalotaszeg nem feled” című könyvét mutatta be nekünk. Bauer Ferenc, a Vasvári Pál Polgári Egyesület társelnöke pedig mesélt arról a küzdelemről, amelyet egyesületük azért vívott, hogy Vasvári Pál tiszteletére szobrot állítsanak Budapesten.
A rendhagyó történelemórán vendégeink nemcsak példaként állították a diákok elé Vasvári Pál személyét, de megtekintettük a fiatalon elesett ifjú történész, politikus, honvédtiszt életéről készült dokumentumfilmet is. A filmnek egyébként nálunk volt az ősbemutatója, hiszen az M5 csatorna március 15-én tűzi majd műsorára az alkotást.
A rendezvény végén a résztvevők megkoszorúzták az iskola bejáratánál található Vasvári Pál domborművet.
Köszönjük vendégeinknek az élményszerű előadásokat, a 11.C osztálynak az érdeklődő figyelmet, Kozsla György ének-zene tagozatos tanulónak a Kossuth-nótát, s végül, de nem utolsósorban Győri Izabella és Mikó Gyöngyi tanárnőknek a program megszervezését! 

Véget ért Pécsen a futsal országos középiskolás döntő, ahol a tizenkét résztvevő csapat között a vasváris fiúk a hetedik helyet szerezték meg. Bár a sorsolásnál nem kedvezett a szerencse a vasváris gárdának, szépen helytálltak a fiúk, akik jó játékkal, három győzelemmel és három vereséggel zárták a színvonalas tornát.
Az iskola ének-zene, valamint drámatagozatos diákjainak karácsonyi műsorával búcsúztattuk az idei évet a Vasváriban. Jól ismert dallamok, versek kísérték az ünnepi készülődés jeleneteit a színpadon, s a záró énekszámba, meglepetésként a gimnázium tanárai is bekapcsolódtak. Köszönjük a diákoknak a szép produkciókat, Puskás Bernadett és Tarné Pásztor Nikoletta tanárnőknek a rendezést és felkészítést!

Felszabadult és önfeledt játékkal búcsúztatták az évet a Nyelvi Karácsony résztvevői. A nyelvi tagozatos osztályok népszerű programját ezúttal a 11.C osztály diákjai szervezték Gulyás Anita angoltanárnő vezetésével. A rendezők fergeteges nyitótánca után a versenyző csapatok film-, és zenefelismerésben, kvízkérdésekben és ügyességi játékokban is kipróbálhatták magukat, de nem maradt el a karácsonyi sütikaland és a ronda karácsonyi pulcsik versenye sem.
Köszönjük a programot a szervező osztálynak, a nyelvi munkaközösség tanárainak és a versenyző diákoknak, akiknek osztályfőnökeik is szurkoltak ezen a jókedvű délutánon! 


