Elindult az MLSZ által amatőröknek kiírt kispályás labdarúgó bajnokság, ahol iskolánk csapata a csoportjából (Eötvös, Abigél, Dankó) eredményes játékkal továbbjutott, azután viszont a keresztjátékban a Zrínyi ellen elvérzett. Sebaj, tavasszal lehet javítani! A csapat tagjai: Nagy Zsombor, Árvai Máté, Hriczu Máté, Farkas József, Dorogi Levente, Batta Kolos, Kranyik Norbert és Koncz Dániel. Gratulálunk!

Az Állatok Világnapja alkalmából a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium diákjai, tanárai és pedagógusai ránk, a kis ibrányi menhelyünkre gondoltak.
Közel 200 védencünk nevében szeretnénk szívből megköszönni ezt a csodálatos összefogást, az adományokat, az élelmet, és legfőképp azt, hogy szeretettel és odafigyeléssel gondoltatok azokra, akik nem tudják elmondani, mennyire hálásak. 


Külön köszönjük Baksa Ádám tanár úrnak és a Diákönkormányzat elnökének, hogy személyesen hozták el hozzánk az adományokat – ez a gesztus mindannyiunk szívét megmelengette.
Ezek a pillanatok emlékeztetnek minket arra, hogy milyen sokat jelent, ha összefogunk az állatokért.
Köszönjük, hogy gondoltatok ránk, és hogy példát mutattok emberségből, szeretetből és önzetlenségből. 

Véget ért a szeptember hónapra meghirdetett Bike2School verseny. Az ünnepélyes díjátadóra szombat reggel, a Kossuth téren került sor. A Nyíregyháza Város által szervezett eseményt - négy másik középiskolát megelőzve - végül iskolánk nyerte meg. A közös tanár - diák sikerben összesen 17 aktív fő vett részt. A diákok közül a 10. D. osztály két tanulója, Bednárszky Marcell és Szalacsi Marcell volt a legjobb, egyaránt 24 alkalommal pattantak bringára. A tanároknál három hibátlan teljesítmény volt: Teskiné Garai Zsuzsanna és Kiss Judit tanárnők, illetve Pók István tanár úr minden nap kerékpárral jöttek iskolába (44 alkalom). A legnagyobb teljesítményt a közösbe pedig Farkas Zoltán tanár úr tette, aki majd minden nap letekert otthontól az iskoláig és vissza több mint 30 km-t (összesen 570 km a mért eredménye).
Köszönjük minden résztvevőnek, reméljük jövőre még többen leszünk!

GRATULÁLUNK!!!- a vasváris atlétáknak a Diákolimpia vármegyei döntőjében elért kiemelkedő eredményeihez! 2025.09.24.
I. helyezett Lány súlylökő csapat: Balogh Lilla Amira, Linzenbold Dorina, Sütő Réka, Szabó Boglárka, Szemán Kinga Róza IV. helyezett 4x1500m-es váltófutás csapat: Tóth Tamás, Balogh Erik, Tolnai Péter, Nguyen Ronaldó Márk II. helyezett Diszkoszvető csapat: Árvai Máté, Dajnics Vince, Tompa Péter, Zajácz Roland II. helyezett.Ezzel az eredménnyel bejutottak az országos döntőbe! Súlylökő csapat: Árvai Máté, Dajnics Vince, Tompa Péter, Zajácz Roland II. helyezett Svédváltó csapat: Szemán Kinga Róza, Németh Gitta, Gráf Petra, Szabó Boglárka V. helyezett Svédváltó csapat: Moravcsik Botond Gábor, Krakkó Péter, Veress Dominik, Hatházi Csaba

Szeptember 26-án, pénteken volt az Európai Diáksport és a Magyar Diáksport Napja, melynek apropóján a testnevelés órák keretében, az iskolánkban is versenyeket rendeztünk. Az azonos órasávban tesiző osztályok röplabdában, labdarúgásban és 50 méteres síkfutásban mérték össze tudásukat. Ja, és hogy miért pont ötven méter? Aki nem tudná, idén 50 éves, az országnak oly sok sikeres sportolót, edzőt, sportvezetőt adó, népszerű testnevelés tagozat, így erre is gondoltunk. Az izgalmas csatákban mindenki nyertes volt, jövőre is folytatjuk!





