„Olyan versenyről beszélhetünk, melyben általános iskolás és gimnazista tanulók együtt versenyeznek. Közösen alkottak csapatokat és mentortanáraik segítségével egy-egy gyakorlatias és hasznos témán dolgoztak. Eredményeiket angolul is megfogalmazták, hiszen a versenyképes nyelvtudás a mai világban már nélkülözhetetlen.” – Így mutatta be Gulyás Anita, a verseny szervezője azt a komplex természettudományos vetélkedőt, melynek döntőjére 2021.10. 21-én került sor a gimnázium aulájában. A Dr. Hörcsik Tibor Zsolt főiskolai docens vezette zsűri tagjait és a közönséget is lenyűgözték a csapatok projektbemutatói.
Köszönjük a szervezőknek, a mentortanároknak, a zsűrinek és a vállalkozó kedvű versenyző diákoknak ezt az emlékezetes programot!❤️